Az ember lánya, ha anya lesz, akkor nemcsak azért előnyös, ha anyukákkal barátkozik, mert meg lehet vitatni a gyereknevelés, gyerekgondozás nehézségeit, hanem mert egy csomó hasznos, egyébként soha a látóterébe nem kerülő termékről értesülhet. Ilyen volt a BabaCo is, amit egy ismerős anyukánál láttam először, majd mikor a karácsonyi WAMP-on belebotlottam, meg is vettem azonnal.

Sosem voltam hordozókendős vagy kengurus anyuka, ma pedig már túl nehéz ahhoz Bálint, hogy babakocsi nélkül, magamra kötözve tegyünk több órás túrákat. Viszont mióta megy, mióta kismotorral közlekedik, egyre bonyolultabb például a játszótérig eljutni. Ahhoz még túl kicsi (1,5 éves), hogy végig gyalogoljon, viszont, ha visszük a babakocsit, akkor irtó nehéz nekem azt tolni, és a közlekedésben műanyag kismotorral részt vevő gyerekre is ügyelni egyszerre.... Volt, hogy nem vittem a babakocsit, de akkor meg nagyon fárasztó volt akár csak pár métert is cipelni Bálintot.

Na, az ilyen alkalmakra tökéletes a BabaCo, amit a tervezők csak csípőülőkeként definiálnak. A csípőülőke lényege, hogy a derekunkra csatolhatjuk, a gyereket pedig akár oldalra, akár előlre forgatva is ráültethetjük. Bár fél kézzel így is támasztani kell a gyerek hátát, de nem olyan megerültető, ráadásul, amikor ismét a motorra akar pattanni vagy sétálni szeretne, akkor könnyedén letehetjük. 

A másik előnye, hogy a mi családunkban a nagypapa és a nagybácsi is sokat viszi sétálni, játszóra Bálintot. Na, és ők teljesen elzárkóznak a hordozókendőtől, de az egyszerűen felcsatolható, széles méretskálán állítható BabaCo-t ők is szívesen használják.

Az ára kicsit húzós, a karácsonyi akcióban is 12 ezer, de így egy hét használat után is bátran ki tudom jelenteni, nekünk megérte!